bollaeszter 2011.05.10. 08:56

Milyen a jó modell?

A szombati fotózás nemcsak Eifert János miatt volt érdekes, hanem azért is, mert igazából most először volt alkalmam profi modellt fotózni több órán keresztül. Korábban is állt már profi a kamerám előtt, de rövidebb ideig és nem is ennyire összetett fotózáson.

Ez alapján persze nem igazán vagyok hivatott megválaszolni a címben feltett kérdést, hogy milyen is a jó modell, mégis azt érzem, hogy Szandra igen jó példa arra, amit egy fotós keres egy modellben. Túl azon, hogy szép, jó az alakja, tud pózolni, akár önállóan is mozogni, Szandra valami olyasmit mutatott, ami engem egészen lenyűgözött: gyakorlatilag bármilyen elvetemült ötlet jött is tőlünk, mindent megcsinált. A tegnapi képből már kiderült, hogy ha kellett, akkor 25 kilós betontörő (vagy mi a neve) gépet tartott, a tegnapelőtti werkfotókon látszik, hogy még a munkagödörbe is lemászott, és majd még lesz olyan fotó, ahol épp egy hatalmas gyárkémény keskeny peremén egyensúlyoz vagy egy kerítésről lóg lefelé, esetleg épp a poros kockakövön fekszik. Mindezt tűsarkú cipőben természetesen. És a fotózás sokadik órájában is lelkesen, mosolyogva, fáradhatatlanul.

Ezúton is köszönöm neki!

 

bollaeszter: Fekete Nap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Modell: Bernát Szandra
Smink: Hoffmann Gyöngyös

Címkék:modell modellek csepel gyár fekete fehér szandra eifert bernát szandra Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bollaeszter.blog.hu/api/trackback/id/tr92892306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása