A XVIII. században épült kápolnát többször is felújították már, a bejáratához vezető lépcsőn látható 1958-as évszám is az egyik ilyen alkalomra utal. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a kápolna megsérült, tornyát újjá kellett építeni, homlokzatára új szobrok kerültek. A helyreállítást Lux Kálmán végezte. A kápolna történetéről itt találtam érdekes információkat, érdemes megnézni és mondjuk azt a kort elképzelni, ahol ez a kápolna még messze a városfalon túlra esett...
Stikában készült, valamiért nem adtak fotós jegyet tegnap a Nemzeti Galériában. Persze mindenki fotózott mobillal, de erre az én butafonom nem igazán képes. A lépcsőházi szellőzőknek végül nem tudtam ellenállni, csak elővettem a masinát. Persze ez végül is a kutyát sem érdekelte.
2013. július 18-szeptember 8. között a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjainak műveiből lesz eseménysorozat a FUGA termeiben. Ennek kapcsán tartottak sajtótájékoztatót a FUGA Budapesti Építészeti Központban.
A téli programok kihagyhatatlan tartozékai a karácsonyi vásárok, ahol ha vásárolni nem is szoktam, de azért a forralt bort persze nem hagyom ki. A Vörösmarty téren és környékén a vásár főleg a turistáknak szól, typisch ungarische ajándékokkal, és ha a kínálatot nem is, az árakat azért a környező utcákéhoz igazítják. Nem sok izgalmasba lehet itt belefutni, de azért a szittya bucit (ami szerintem amúgy leginkább hamburger) fogyasztó japánok látványa felejthetetlen élményt nyújtott. No és a gyerekszínpad is, ahol két szőke hölgy lelkesen énekelte, hogy "hóember, hóember, se keze, se lába". Szegény hóember, szegény gyerekek.
Kőbánya, Terebesi erdő. Az önkormányzat ki akarja lakoltatni a 9-15 éve saját készítésű kunyhóikban itt élő hajléktalan családokat.
Pali szeret festeni, zenélni. Amikor arról kérdeztem, mit szeretne, minek örülne, azt mondta, hogy ha valakitől kapna egy 5x5 méteres pincét, mosdóval, akkor eljárna segédmunkákat csinálni és mellette zenével foglalkozna. Most nem szívesen száll fel egy villamosra sem, mert úgy érzi, mindenki őt bámulja.
Amália 13 éve él az erdőben, nagyon fáj neki, hogy bár mindhárom fia tehetséges, nincs lehetőségük művészi pályára kerülni.
Jani is tehetséges festő, mostanában inkább csak a mobilján rajzol. Szeretne érettségizni, festeni, de most fél, hogy ha kiteszik őket az erdőből, akkor többet erre nem lesz lehetősége. Festményeit anyagárban adta el, hogy legalább valami bevétele legyen belőlük.
A fiúk intézetben nőttek fel, mert Amália nem tudott gondoskodni róluk. Édesapjuk nyolc éve halt meg balesetben. Mindhárom fiú kint él most az erdőben, amikor lehetőséget kapnak, elvállalnak mindenféle munkát. Önérzetüket azonban egyre jobban rombolja mindaz az előítélet, amivel találkoznak. Ha egy ideig nincs alkalmuk fürödni, már nem mernek emberek közé menni, mert hogy vajon mit gondolnak róluk...
Zoli apukája, Róbert. Zoli úgy lett hajléktalan, hogy édesanyja és felesége nem jöttek ki egymással, így nekik menniük kellett otthonról. Édesapja alkoholista volt, neki se volt hol laknia, Zoli az utcán szedte össze. Megmondta neki, hogy lakhat nála az erdőben, de azt tudnia kell, hogy az erdőben nem ihat. Azóta nem iszik Róbert. (Zoliról nincs kép, mert nem akarta, hogy róla is készüljön)
Béla a Bakonyban dolgozik fakitermelőként, állandóan ingázik. De mindenképp ott akart lenni azon megbeszélésen, ahol talán módjuk lesz közösen valódi megoldást találniuk az önkormányzattal a kialakult helyzetre. Elmesélte, hogy azt róják fel nekik, hogy szemetelnek az erdőben. Régóta élnek itt, nekik ez az otthonuk és ennek megfelelően rendben is tartják - ő maga a közeli szelektív gyűjtőbe hordja a hulladékot.
Kicsit el vagyok maradva a bejegyzésekkel, de fotózni azért voltam párszor az elmúlt időszakban. Csak valahogy a blogolásig nem jutottam el. Talán azért nem, mert közben elkezdtem írni máshova is, szintén fotós témában, bár nem a saját fotóimról, hanem olyan fotósokról, akiket fontosnak tartok kicsit jobban bemutatni. Akit érdekel, a Szellemkép online folyóiratban megtalálja írásaimat a Fotográfusok fókuszban rovatban.
Pár hete jártunk Árpi barátommal a Gellért téren és a Szabadság-hídon, ebből válogattam ki pár képet.
Ismét alkalmam nyílt a Gangaray Dance Company előadását fotózni, most már azzal az előnnyel felvértezve, hogy ismertem a darabot, nagyjából tudtam, hogy mit és hogyan szeretnék lefotózni. Az első alkalom után nagyon sajnáltam, hogy Maday Tímea és Hámor József duettjét nem sikerült igazán jól megörökítenem, úgyhogy most nagyon örülök, hogy lett pár kép, amelyek ha csak töredékében is, de valamit visszaadnak ebből az előadásból. Timinek és Jocinak pedig köszönöm a lehetőséget!
